Kedves Mommyk! :)
Ahogyan azt Katáék már beharangozták, az a megtiszteltetés ért, hogy 2017-ben én, pontosabban mi lehetünk a Mommy Mia nagykövetei.
Egy pár szó rólunk: 26 éves vagyok és 2,5 éve hagytam ott a pörgős multi világát az anyaságért. Férjemmel és két csodálatos kislányunkkal (Lilla 2 éves, Natasa 7 hetes) decemberben cseréltük fővárosi lakásunkat egy szilasligeti házra és egy lízingelt kutyára. :D
Hogy miről olvashattok, ha velünk tartotok idén? Elsősorban a gyerekekről, az anyaságról, a mindennapjainkról, valamint lesznek unboxing bejegyzések is természetesen. ;)
Annyit megígérhetek, hogy nem lesz egy rózsaszín vattacukorfelhő a “sorozatunk”.
Úgy vélem, hogy manapság a Facebook és Instagram világában könnyű azt hinni, hogy az Y generációs anyukák és babák élete csupa cukiság. Ami részben így is van, csak hát olykor a kis cukikat elkapja a hasfájás, a dackorszak, a testvérféltékenység, a fognövekedés, vagy épp a bölcsibe/oviba szoktatást viselik nehezebben, mint azt szeretnénk.
Őszinte írásaim lesznek, hogy lássátok, más is küzd olykor nehézségekkel, de mindnek vége lesz egyszer. :)
Túl az első hónapon…
2017. január 4-én 12:08-kor 3800 grammal és 56 centivel világra jött Virágh Natasa Laura. Vele együtt pedig megszületett bennem az érzés, hogy immár teljes a családunk.
Az első napokat a kórházban egészen másképp éltem meg, mint kettő évvel ezelőtt. A kórház, az orvosom, a szoba ugyanaz volt. Én voltam más. Ami akkor még ijesztő feladatnak tűnt, az ma már a napi rutinom része volt. Ami akkor még annyira kifárasztott, az ma már kész felüdülés volt. Ennek köszönhetően sokkal jobban át tudtam élni azt a csodát, amit egy gyermek megszületése jelenthet. Órákig nézni, ahogy alszik, szagolgatni azt a jellegzetes, semmihez nem hasonlítható babaillatot, simogatni, ölelni, puszilgatni. Hmmm, szinte máris hiányzik… :)
És akkor eljött a várva várt (és nem kevésbé rettegett) Nagy Nap!
Hazamehettünk!
Ráadásul pont Lilla második születésnapján, január 7-én.
Mindent összecsomagoltam, zárójelentés a kézben, Nati útra készen. Kimentem a szobám elé, leguggoltam és tárt karokkal vártam az én kis szülinaposomat. Lelki szemeimmel láttam, ahogy megpillant 3 nap után, majd könnyes szemmel rohan a karjaimba, hogy hosszú percekig ölelkezzünk…
Hát rohanni rohant, csak épp megállt előttem.
Rámnézett az óriás pillái mögül és ennyit mondott: „Baba?”
Majd ezzel a lendülettel feltépte a szobám ajtaját, hogy megkeresse a kis jövevényt. :)
Kifelé menet Őt néztem. Napra pontosan kettő évvel ezelőtt, ezeken a folyosókon éppen a szülőszoba felé tartottunk. Szinte felfoghatatlan, hogy az akkor alig három kilós, 52 centis apró leányzó ugyanaz a gyermek, aki most büszke nagy testvérként sétál előttem…
Az első napok otthon nyugodtan teltek. A rettegett testvérféltékenység elmaradt. Viszont rohamosan közeledett a nap, amikor a férjemnek vissza kellett mennie dolgozni. Próbáltam magam vigasztalni, hogy két éve is mennyire izgultam, mégis könnyen ment minden. Sőt, visszanézve már nem is értem, hogy mitől tartottam akkor. De ez most nem sokat segített. Nagyon féltem, hogy fog reagálni Lill, ha reggel nem találja itthon az apukáját. Egyébként is annyira apás, de az elmúlt 2 hónapban a költözés, ünnepek és szülés miatt rengeteget volt itthon. Már teljesen elszokott tőle, hogy elmegy itthonról. Hogy fogom megoldani, hogy ugyanúgy játsszak vele? Mit fogok csinálni, ha épp szoptatás közben kell valami sürgős neki? Mennyi türelmem lesz? Mennyi türelme lesz Lillának? Aztán eljött a hétfő és rájöttem, hogy teljesen feleslegesen izgultam. Szerencsére Lilla nagyon türelmes és érdeklődő volt egész nap. Nati elég „ölbebaba”, de meglepően sok mindent lehet játszani egy kézzel is. Gyurmázás, rajzolás, duplózás, babázás, stb. az elmúlt hetekben tökélyre fejlesztve fél kézzel. ;)
Mindig úgy gondoltam magamra, mint egy erős, talpraesett nőre, aki segítség nélkül is mindent megold itthon. Nem is szívesen engedem ki az irányítást a kezemből. Így viszont az első padlófogásig nem is kellett sok időnek eltelnie. A szülés utáni fájdalmak, a szoptatás körüli nehézségek és a hetek óta tartó kialvatlanság bő két hét alatt bedarált. Egyre jobban frusztrált, hogy nem tudok mindent tökéletesen elvégezni. Gyűlt a vasalnivaló és a porcicák is kezdtek falkába verődni a polcokon. De ami ezeknél sokkal jobban zavart, hogy se Lillával nem tudtam annyi minőségi időt tölteni, mint korábban, se Natinak nem tudtam azt nyújtani, amit anno Lill megkapott. Egy darabig őrlődtem, de egyre csak kimerültebb és ingerültebb lettem. Végül beláttam, hogy nem megy minden egyedül. Ez most nem az az időszak, amikor tökéletes steril házban kell élni, nem is most fogom lekörözni Gordon Ramsay-t a konyhában vagy Angelina Jolie-t megjelenésben… :D
Tudtam, hogy valamit muszáj feladnom. És én a főzést választottam. Mert egy kézzel a portörlés és a meseolvasás ment, de a hagymapucolás már kevésbé. Pár napig bújtam a netet, míg találtam egy szimpatikus céget, akiknél egészséges menüsorok közül lehet válogatni. Így meglepően sok időm és energiám maradt a lányokra. Bónuszként, még a napirendünk is szépen beállt. És nem mellesleg én sem nézek már úgy ki, mint aki a Holtak hajnalából lépett elő. :D
Végre elkezdhettem élvezni, hogy immár kettő csodaszép, egészséges kislány anyukája vagyok! Nézem őket, ahogy Lill befekszik Natkó mellé a játszószőnyegre. Nézem, ahogy reggel hintáztatja, amíg én összekapom magam. Nézem, ahogy odasiet hozzá megsimogatni, ha sírni kezd.
Érzem, szerencsés vagyok és minden megérte! ♥
Nóri
a Mommy Mia 2017-es nagykövete
*** Reméljük, sokan magatokra ismertetek Nóri első bejegyzését olvasva, és kíváncsian várjátok a folytatást! Ha van kedvetek, osszátok meg velünk a Ti történeteiteket, véleményeteket, tapasztalataitokat az éppen aktuális témában! ***