OrganiClinic, a popsimentő

A második Mommy Mia Box-ban, mint meglepetés natúrkozmetikum, egy OrganiBaby Nappy Bobbee popsikrém bújt meg. Beával, az OrganiClinic egyik alapítójával ennek kapcsán beszélgettünk.

 

Hogyan keveredtetek a natúrkozmetikumok világába? Volt-e valamilyen különleges oka annak, hogy érdeklődni kezdtetek a természetes bőrápolás iránt?

Az érdeklődés mindig adott volt. Én már korábban is készítettem otthon natúrkozmetikumokat magamnak és szűkebb környezetemnek. Három évvel ezelőtt viszont egy parazita fertőzés gyógyszeres kezelése következtében nagyon kellemetlen, majdhogynem kezelhetetlen bőrtüneteim alakultak ki, amiket csak az általam készített, teljesen természetes készítményekkel tudtam enyhíteni, és később elmulasztani. Ezeket a készítményeket először Ignác, a férjem, később a család, végül a kollégák is elkezdték használni. Kivétel nélkül mindegyik, mindenkinél sikert aratott. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy erre lehetne családi vállalkozást építeni.

mommy_mia_blog_organiclinic_bea_ignac

Mivel foglalkoztatok, mielőtt elindult az OrganiClinic?

Mindketten folytatjuk eredeti foglalkozásunkat, és az OrganiClinic-et emellett nevelgetjük. :) Férjem koncertező zenész, én pedig egy amerikai cég magyarországi menedzsere vagyok. Bár egyre nehezebb összeegyeztetni a dolgainkat az egyre szaporodó munka miatt, igyekszünk mindenhol helytállni, és az általunk, illetve a velünk szemben támasztott elvárásoknak megfelelni.

Ó, hát a zene biztos rátesz egy lapáttal, csakis inspirálhat!

Fején találtad a szöget, de hogy miért, az egyelőre maradjon titok. :) Annyit elárulhatok, hogy hamarosan még szorosabb kapcsolat lesz a zene és az OrganiClinic között. Emiatt is érdemes lesz rendszeresen visszatérni a honlapunkra.

Mik voltak az első tapasztalatok?

Mindenkinek nagyon tetszett a letisztult, tisztaságot sugárzó dizájn. Először a készítmények állaga, illata ragadta – és ragadja meg ma is – a kipróbálókat, vásárlókat. Allergénmentes illatanyagokat használunk, mert az illóolajok minket irritálnak. A termékeknek így igen kellemes az illatuk, viszont a repertoár nem túl széles. A vevők a krémek állagát meglátva általában meglepődtek, hogy ezek kézzel készült, magyar kézműves termékek. Mondhatjuk, hogy vevőink 98 %-a visszatérő vásárló, tehát valamilyen szinten áttért az OrganiClinic kozmetikumok használatára. A pozitív visszajelzések tovább motiváltak minket, ezért bővítettük portfóliónkat.

Nagyon egyediek a terméknevek és a csomagoláson látható rajzok, grafikák is. Ki az  ötletgazda?

A neveket én találtam ki, Ignác pedig úgy rajzolja meg a címkéket, hogy elférjenek rajta. :) Rendkívül ügyes, bármit megrajzol, amit megbeszélünk, és pont olyan lesz a végeredmény, mint amilyennek elképzeltem.

mommy_mia_blog_organiclinic_babacsomag

Mennyi idő után lehet észrevenni a termékek kedvező hatását a visszajelzések alapján? Most mi is gyorsan visszajelzünk: nálunk egy-két héten belül jelentkezett javulás a fogzás okozta popsipöttyök terén. :)

Igen, ez az általános tapasztalat. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bőrtünetek mindig belső problémát jeleznek, és miután ezek a belső problémák legtöbbször hosszú idő alatt alakulnak ki, a tünetek enyhülése is időbe telik. Ha minket megkeresnek valamilyen bőrproblémával, a termékjavaslatunk mellé minden esetben tanácsot is nyújtunk a probléma teljes körű orvoslására. Tulajdonképpen elmondom a saját bevált protokollomat a különböző esetekre, hiszen – sajnos – van benne gyakorlatom. Rengeteg méreganyagot viszünk be a szervezetünkbe a táplálékkal és kenünk magunkra kívülről, de a bőrünk gyakorlatilag igen rövid időn belül hálás lesz, ha fellélegezhet a folyamatos terhelés alól. A 69 éves édesanyám, amióta a mi krémjeinket, arctisztítónkat használja, 8-10 évet letagadhat a korából.

A pöttyös babapopsi esetén fontos, hogy ne felejtsük el időben lecserélni a nedves pelust a babáról, mert míg a mi termékünk kizárólag természetes olajokkal igyekszik védeni a bőrt, addig a kőolajszármazékokkal és szintetikus anyagokkal készült popsikenőcsök vastag filmréteget képeznek a bőrön, fizikai gátat vetve a nedvességnek. Ezt egyik természetes popsikenőcs sem tudja produkálni. Így hiába a pöttyöket eltüntető természetes hatóanyag, ha a hosszantartó nedvesség miatt a popsi nem tud „fellélegezni”, és újabb pöttyök jelentkeznek rajta. A popsikenőcsünk az egyik legkedveltebb a babatermékek között.

Ha már a tapasztalatoknál tartunk, mely termékek az abszolút kedvencek a vásárlók körében?

Nagyon sikeresek az anti-aging termékcsaládunk tagjai és az arckrémjeink. A fürdőkrémjeink közül a mangós a legkedveltebb. A babaápolási szereink is egyre népszerűbbek. A Spotty lemosó tejre nagyon rácsodálkoznak az anyukák. Nagyon örülnek, hogy van alternatívája a kemikáliákkal teli törlőkendőknek. Néha a különös név nem biztos, hogy előny, az arctisztító krémjeinket nagyon nehezen próbálták ki a vásárlók. Hiszen mi is az, hogy arctisztító krém? Ráadásul habzik is? Viszont a rendelési statisztikák azt mutatják, hogy aki kipróbálta, az újra vásárolja.

mommy_mia_blog_organiclinic_csomagolas

És végül, milyen elképzeléseitek vannak a jövőre vonatkozóan? Tervezitek még tovább bővíteni a termékpalettát?

Folyamatosan fejlesztünk és bővítjük a termékskálánkat. Hamarosan piacra dobjuk az OrganiClinic Szapponját, és az „o” itt nem elírás. :) Ez szappan, ami nem szappan, vagyis teljesen lúgmentes. Tulajdonképpen a fürdőkrémünk szilárd változata. A natúr szappanok 9-13-as pH-jával ellentétben – amiről tudjuk, hogy egyáltalán nem bőrbarát – az OrganiClinic Natural Szappon bőrazonos ph-val rendelkezik és kiválóan alkalmas hajmosásra is. Selymes lesz tőle a bőr, és gyönyörűen csillogó a haj. A sampon és a szappan szavakból lett a név. A szappon elérhető lesz a már megszokott összes illatunkkal, lesz babaszappon is, és különböző bőrproblémákra is ajánlunk majd változatokat. Elkezdtünk kis szappon darabokat csomagolni ajándékként a rendelésekhez, és már-már megrohamoztak minket, hogy mikorra lesz elérhető a termék, így igyekeznünk kellett a bevezetéssel.

Ezen kívül hamarosan elérhető lesz a fürdőkrémek összes fajtája kímélő, krémes tusfürdő verzióban, amelynek prototípusát, a kímélő babafürdetőnket a Miskolci Kórház újszülött osztályán született babák ingyen próbálgatják. Egy évig havonta egy liter babafürdetőt adományoztunk a kórháznak. Tulajdonképpen e karitatív lehetőség miatt dolgoztuk ki a terméket, és olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, bevezetjük a teljes termékcsaládot. A karitatív tevékenységünket pedig hamarosan kiterjesztjük több kórházra is, hogy minél több újszülöttnek legyen lehetősége az első fürdetés alkalmával méreganyag-mentes OrganiBaby Kímélő Babafürdetővel fürödnie.

Köszönjük a beszélgetést. További sok sikert kívánunk nektek, Bea, neked pedig végleges gyógyulást!

 

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot az oldal tetején és látogass el az OrganiClinic oldalára!