Vedd le a hétmérföldes csizmát!

Közhely, de igaz – mint a közhelyek általában -, hogy észre sem veszed, az élet úgy elröppen. Ezt a gondolatot szebben, mint ahogy Petőfi a Szeptember végén c. versben megfogalmazta, aligha lehet: „Elhull a virág, eliramlik az élet” És amit már mi teszünk hozzá, vele együtt eliramlik minden perc, minden pillanat. Maradnak tehát az emlékek, amik az idő múlásával halványulnak, vagy épp kikristályosodnak, megdermednek benned. A pillanatképeket azonban nem könnyű előhívni az emlékezetedből, hiszen életed folyamán sok minden történik veled, rengeteg benyomás ér. Úgyhogy ne siettesd az idő múlását, inkább élvezz ki minden percet! Lassíts. Ne akarj egyszerre mérföldeket átugrani, vedd le a hétmérföldes csizmát!

Ha az égre nézel, figyeld meg a felhőket, mert pont olyan konstellációt nem fogsz többé látni. Ha az erdőben sétálsz, nézd meg, miként bólogatnak a fák, a patak partjáról lesd meg, hogyan bukdácsol a víz a köveken át, vagy a patak kristálytiszta, átlátszó vizét hogyan fodrozzák az épp ráhulló esőcseppek. Az élet ezen apró csodái, ha azokat még lefényképezned is sikerül, könnyebben felidézhetők. Sőt, az akkori hangulatod, az akkori érzéseid is előjönnek, ha csak rápillantasz a fotókra.

Kisbabánk születése, fejlődése az egyik legszebb – ha nem a legszebb! – élménye minden szülőnek, kiváltképp a kismamának, aki hónapokon keresztül a szíve alatt hordja picinyét. A kisbaba születése után, első életévében hatalmas fejlődésen megy keresztül. Annyi mindenhez szokik hozzá, annyi mindent tanul meg ez alatt az egy év alatt, amennyit később soha. Az első mosoly, az első hangos nevetés, az első átfordulás, felülés, felállás mind-mind hatalmas mérföldkövek az életében. Amikor leesik a köldökcsonk, amikor először megy levegőre, amikor kibújik az első fog, vagy épp először eszik szilárd ételt, ezek a baba életének jelentős, meghatározó eseményei. Feltétlenül érdemes megörökíteni e pillanatokat.

mommy_mia_blog_vedd_le_a_hetmerfoldes_csizmat.jpgAmikor először találkoztunk a Milestone kártyákkal (milestone = mérföldkő), felcsillant a szemünk. Mindkét kártyacsomagban – az egyik állapotos kismamáknak, a másik kisbabásoknak való – 30-30 db kiváló minőségű kártya található – rajtuk kedves grafikával készült feliratokkal, illusztrációkkal -, épp olyanok, amilyenek a másállapot, illetve a baba első életévének emlékezetünkben megőrzendő jelentős pillanataira, mozzanataira utalnak.

mommy_mia_blog_vedd_le_a_hetmerfoldes_csizmat2.jpgHa Te is szeretnél megmozgatni minden „mérföldkövet”, hogy ezek az emlékek könnyedén megmaradjanak az utókor számára is, készíts fotókat e tüneményes kártyák felhasználásával, és meglásd, mekkora örömet fogsz szerezni ezzel saját magad és környezeted számára a későbbiekben. Arról nem is beszélve, hogy ha felnő a gyereked, milyen hálás lesz neked ezekért a fényképekért.

Csak vedd elő az aktuális Milestone kártyát, helyezd a pocakodhoz vagy a baba mellé, és kattints! Azokra a kártyákra, amelyek nem egyértelműsítik az időpontot (pl. „Ma vagyok 1 hetes”, stb.), írd rá a dátumot, és úgy fotózz.

Tipp: ha ceruzával írsz, a tesónál is felhasználhatod ugyanezeket a kártyákat, vagy akár egy rokon kisbabásnak, egy barátnőnek is kölcsönadhatod fotózáshoz bármelyik kártyacsomagot. Kisbaba születésekor pedig kiváló ajándék lehet.

Mi nagy örömmel használjuk. :)

Jutka
Mommy Mia

***********************************************************************************************
Játssz velünk Facebookon és nyerj Milestone Kártyacsomagot! A játék 2015. február 16-ig tart.
***********************************************************************************************